2014.01.13. 18:00

Fedezd fel a pluszt a részletekben

Lucern, Svájc. A Pilátus Sikló, forrás: Switzerland Tourism

Lucern turisztikai hivatala menedzselésében számos prospektus, online felület létezik, mind-mind szép kivitelben és aktuális tartalommal. Most mégis egy kártya-méretűre összehajtható kiadványt mézünk meg, amelyek egymás mellett a plusz jelet testesítik meg.


Esszencia: névjegynél több, katalógusnál kisebb

A strukturált gondolkodás és a turista – sőt, általában minden fogyasztó – viselkedésének ismerete köszön vissza dupla névjegykártyányi felületekről. Nem pénz kérdése annak átgondolása, és ezt fogadjuk meg jó tippnek is, hogy mekkora felületünk áll rendelkezésre és milyen mennyiségű információt áll szándékunkban úgy közölni, hogy az látható és feldolgozható legyen, praktikus formában. Ebben a sorozatban, azon túl, hogy minden hotelben és kiemelt ponton megtalálható, van valami közös. Ez pedig az előoldali logo, fotó és szolgáltatás-megnevezés, a hátoldali elérhetőségek és a belső, nyitott részletesebb információs oldalpár.

Mi hol? Mennyi hol?

A display, vagyis az a zsebes, füles, polcos, vagy akasztós szerkezeti megoldás, amely az ilyen típusú kártyákat összegyűjtve megjeleníti, a legtöbb esetben álló elrendezést és a felső címlapon feltüntetett szolgáltatásmegnevezést, logo-elhelyezést kíván. Ez a legpraktikusabb is, a Topográf hazai Zseb-top kistérkép-sorozata, a Stiefel Z-Card-os megoldása, és a Minicards kártyák is a legtöbb esetben ilyen portré-elrendezést kérnek: érdemes tehát így terveznünk, terveztetnünk! Ahogy a lucerniek is tették, érdemes megnézni a már elkészült teljes palettát és a hordozót is, hogy egyediek is lehessünk! Ha nincsen még arculati kézikönyve vállalkozásunknak és ilyen kisméretű információs anyagban is gondolkozunk, ennek apropóján, fordítsunk figyelmet egy kézikönyv elkészíttetésére is, ami igencsak jól fog jönni a későbbiekben, bármilyen típusú anyagról legyen is szó. Amit svájcban megtapasztalhatunk, az nem csak a desztinációk, de az információ rendezettsége és ésszerű csoportosítása. 

Könnyű nekik!?

Igen, mondhatnánk, hiszen a Svájc közepén található város egy tórendszer partján, alpesi hegyek koszorújában fekve, fotótéma-problémát aligha jelenthet. Fontos a jó kép, a címlapon mindenképp, de ügyeljünk arra, hogy ez vagy saját, vagy jogtiszta forrásból vásárolt fotó legyen! A kis kiadványok mindegyike egységes benyomást kelt: jó kézbe venni, szép, ha kinyitom, a bővebb tudnivalók ott találhatóak, legyen az kirándulás, állatkerti, múzeumi vagy éttermi program. Egyenként is ízléses a stílus, de az sem mindegy, hogy a display-ben milyen a sorrend: egyáltalán nem kelt szuperinfós vagy gagyi benyomást a sok kis színes lapocska. 

Neked bejön a csili-vili?

Sokszor, a csillogó-villogó, fényes papírra nyomtatott kiadványok nem hozzák a tőlük várt megrendelésszámot, vagy az egyszerűbb kivitelben kiadott szóróanyagok bőven felülmúlják a várakozásokat. A kulcs az, hogy minden funkcióhoz a megfelelő kivitelt, nyomtatási eljárást és papírt rendeljük. Ha kézbe vesszük e kártya-sorozatot, meglepő, hogy a belső oldal csak fekete-fehér nyomtatásúak és a papír egy volumenizált, könnyített változat. Svájc ezt nagyon tudja: spórolj ott, ami nem ront az összképen, de költs ott, ami egyből látszik! 

Mézesmadzag

A kis kártyákat zsebre vágó látogató, három irányból kaphat még bővebb tájékoztatást: 1. vagy felmegy a kötelezően megadott honlapra, 2. vagy elballag a főpályaudvar oldalában lévő, látogatóközpontba, 3. vagy az adott helyszínre elgyalogolva, elutazva. Ez utóbbi a legkockázatosabb, ezért érdemes kihasználni a hotelek ingyenes wifi lehetőségét, ha van okostelefonunk, vagy a szállodai recepció udvarias segítségnyújtását igénybe venni. Tény, hogy e kis információhordozók csak alapvető ismereteket adnak, mintegy az érdeklődést felkeltve, de mindig van folytatása a láncolatnak.  

Képek

  • Lucern, Svájc. A Pilátus Sikló, forrás: Switzerland Tourism
  • Egy kis desszert svájci tálalásban, fotó: Bódis Gábor
  • Zsebben a praktikus információk, fotó: Bódis Gábor
Címkék: 1 click 2 be LOCAL, arculat, attrakció, célcsoport, desztináció, dizájn, értékesítés, hirdetés, kiadvány, kommunikáció, közlekedés, kultúra, márka, marketing, média, mediaorigo, menedzsment, nemzetközi, print, promóció, reklám, stratégia, szabadidő, szállás, szerkesztés, szervezet, tartalom, tervezés, ügyfél, utazás, vendéglátás

írta: Bódis Gábor

Kapcsolódó cikkek

Fedezd fel a pluszt a részletekben

Lucern turisztikai hivatala menedzselésében számos prospektus, online felület létezik, mind-mind szép kivitelben és aktuális tartalommal. Most mégis egy kártya-méretűre összehajtható kiadványt mézünk meg, amelyek egymás mellett a plusz jelet testesítik meg.

Bevetésen a papír, a háló, az orkán

Nem minden az online: vannak helyzetek, amikor egy jól felépített katalógussal, egy mínuszokban is használható kesztyűvel, amely nem gátol az okostelefonod masszírozásában, vagy egy jól felkészült síoktatóval, aki mindent tud a környékről, többre mész.

A NAGY lehetőség Britanniában

Pofon egyszerű ötlet: great = nagy. Egy jó megkülönböztető jelzésként alkalmazható ez a szó, ami szerencsére pozitív asszociációkat idéz fel. Nagy-Britannia turisztikai plakátokkal árasztotta el célpiacait, egy kis szócserés játékosságot is belopva a történetbe: Britain is GREAT.

Az aranydiplomás város: Gyula

Ha Gyula városáról hallunk, akkor a tudatos fejlesztés, az újdonságok sajátosságainak ismertetése és a városvezetés turizmus iránti elkötelezettsége a téma. A polgármester és turisztikai menedzsment vezető kéz a kézben építkezik és kommunikál. 

Hírlevél feliratkozás.

×