2014.01.11. 16:00

Palackba zárt fröccs. Mennyire hiteles?

Palackban a fröccs, fotó: Bódis Gábor

Örökségünk a ma élményével jövőnk alapja, fogalmaz Birinyi József, a Hungarikum Szövetség elnöke. Ez a Vasuta Zrt. által bevezetett új termékre, a palackozott fröccsre is igaz lehetne, de a hivatalos Sport- és Turisztikai Szakbizottság ezt nem támogatta.


Új termék, bővülő piac, több munkahely

Mi a cél ezzel az új itallal? Nem más, mint a magyar táj borait, magyar vízzel és széndioxiddal keverve eljuttatni a vendéghez. Ezzel megrendelést, munkahelyt teremtenek a borászatoknak, és forgalmazóknak, és viszik a hírét a világba azoknak a termékeknek, amelyet e haza ad az emberek vigasztalására! Hisznek abban, és tesznek azért, hogy az ország- és nemzetmárka erősödjön.

3 in 1

Az ötlettől a termékig vezető úton, mely egyben élelmiszeripari innováció, tisztelettel jelenünk meg a Premium Hungaricum Egyesület zsűrije előtt a termékké érett palackozott fröccsel, amelyben „a magyar tőke és szellem egyesül”, mondta a cég ügyvezetője a díj átvételekor. A palackozott fröccs méltó versenytársa lehet a sörnek, amellyel megegyező alkoholtartalmú, de nem hizlal, jobb szomjoltó, a magyar ember koccinthat is vele, és egészségesebb emésztést, vérkeringést eredményez.

Becsomagolták azt, ami eddig senkinek nem sikerült

A palackozott fröccs a Vasuta Zrt. jogilag védett szellemi tulajdonát képezi, a bor és szóda keverék gyártásának adott technológiája, mely technológiai az Artisjus jogvédő iroda valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala nyilvántartásába bejegyzésre került. Cserszegi fűszeressel, a homokos, löszös talajú vidék könnyű, alacsony alkoholtartalmú, kellemesen lágy ízű fehérbor-fröccsöt ad, míg a Cabernet Savignon Roséból lágyabb, jellegzetesen finom illatú és zamatú csopaki fröccs nyerhető. A minőség tehát meg van, ez nem kérdés. 

Becsomagolták, de hogyan!?

Következő lépés a termékfejlesztés után a forgalmazás. A termék arculati megjelenése inkább retronak mondható, pedig a kólafröccsön, gyömbérfröccsön és még ki tudja, hány féle „buborékos lónyálon”  szocializálódott, fiatalabb korosztály és ezen belül, ahogy a söröknél is tapasztalható, a női fogyasztók megnyerése is cél lehet. Ezzel a megjelenéssel nem lesz könnyű, de a növekedésben a vizuális kommunikáció kifejlődése is benne van. Ha új termékben gondolkozol, ne hagyd a végére a csomagolás- vagy címke tervezését!

Szentségtörés vs. piacszerzés

A Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes szakbizottságában is kellett azért némi vitát a palackozás, noha, nem a Vasuta-termékekről, hanem magáról a fröccsről döntött úgy, hogy felvételre javasolja a Magyar Értéktárba. A fröccs hungarikummá nyilvánítása is meg van már, a Hungarikum Törvény értelmében, és a Hungarikum Termék Nagydíj megnevezés ugyancsak jól hangzik és tisztelet parancsoló. A nagyok szerint szentségtörés a nedűt palackozni, mert az igazi fröccs kizárólag a felszolgálás helyén, a fogyasztó előtt állítható elő. Ez azonban némileg korlátozza a mobilitást, vagyis haza nem vihető, vagy előre nem megvásárolható az autentikus ital. Lehet, hogy gasztronómiailag, vagy történetiségében igaz az állítás, de marketing-szempontból, a Vasuta jár a jó úton, igaz, most még gyermekcipőben.

Hol kapható?

Egyelőre még sehol, legalábbis a hasonló színvilággal megkomponált, szintén igencsak retro benyomást keltő honlap szerint. A céh székhelye és a palackozás helye részletesen szerepel, de egyelőre ez minden. Egy igaz, a fröccs finom, üdít és jellegzetesen magyar is. Amíg várni kell a palackozott kivitelre, mi magunk is összeállíthatjuk azt otthon. Szakmai bemutatókon, kitelepüléseken, és fesztiválokon már vadászhatunk a palackozott fröccsre. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy egy amerikai italcég, a napokban jelentette be az instant-sör újdonságát. Lesz fröccsben is? 

Képek

  • Palackban a fröccs, fotó: Bódis Gábor
  • Bemutatón és kóstolón a palackozott Vasuta-fröccs, fotó: Bódis Gábor
Címkék: 1 click 2 be PROFESSIONAL, arculat, célcsoport, dizájn, értékesítés, kommunikáció, magyar, márka, marketing, mediaorigo, menedzsment, stratégia, tervezés, vendéglátás

írta: Bódis Gábor

Kapcsolódó cikkek

Palackba zárt fröccs. Mennyire hiteles?

Örökségünk a ma élményével jövőnk alapja, fogalmaz Birinyi József, a Hungarikum Szövetség elnöke. Ez a Vasuta Zrt. által bevezetett új termékre, a palackozott fröccsre is igaz lehetne, de a hivatalos Sport- és Turisztikai Szakbizottság ezt nem támogatta.

Az aranydiplomás város: Gyula

Ha Gyula városáról hallunk, akkor a tudatos fejlesztés, az újdonságok sajátosságainak ismertetése és a városvezetés turizmus iránti elkötelezettsége a téma. A polgármester és turisztikai menedzsment vezető kéz a kézben építkezik és kommunikál. 

Fedezd fel a pluszt a részletekben

Lucern turisztikai hivatala menedzselésében számos prospektus, online felület létezik, mind-mind szép kivitelben és aktuális tartalommal. Most mégis egy kártya-méretűre összehajtható kiadványt mézünk meg, amelyek egymás mellett a plusz jelet testesítik meg.

A léleknek rétegesen kell öltözködnie

A Százszorkép Kiadó honlapján Kányádi Sándort idézi: "A léleknek is rétegesen kell öltözködnie, álomba, emlékbe, hagyományba." Mit tud a naptáras-képes cég, miben tud különbözni a többi kiadó sorozatától? Az újdonságok között ott a népszerű bor-sör téma is.

Hírlevél feliratkozás.

×