2014.02.12. 11:00

Mire jók a turisztikai társasjátékok?

Csobbanjunk együtt! társasjáték, forrás: Kvalitas Nova

Hagyományosan a Kodolányi Főiskolán rendezték meg a negyedik Turizmusföldrajzi Szimpóziumot, amelynek a témája a kreativitás és az innováció a turizmusban volt. Így került elő az a két társasjáték, amely a turizmus népszerűsítése céljából valósult meg.


Csobbanjunk együtt!

Magyarországi fürdők hívnak kalandos és tartalmas utazásra, hogy humoros játék keretében közösen végigjárjuk és megismerjük az ország 30 termál- és élményfürdőjét, melyek száma egyébként összesen 360. A játék során akár még német vagy angol nyelvtudásodat is fejlesztheted. Ez a játék arra nevel, hogy a szép és jó dolgoknak nemcsak az árával, hanem az értékével is fontos tisztában lennünk! Szakmai szemmel, ezek az innovatív játékok mind-mind a szezon elnyújtása miatt érdekesek, csakúgy, mint az a Balaton társasjáték, amely a Turizmus Zrt. szakmai közreműködésével került piacra.

Online is kipróbálható

Alig-alig látni a játékokat a kereskedelemben, promócióra pedig sajnos nem igazán lehet pénze a Kvalitas Nova Bt.-nek, aki a játékot piacra dobta. A cég honlapján viszont egyedi módon kipróbálható és minden hasznos információ megtalálható. Egy valamit viszont nem nagyon publikál a cég, ez pedig az ár. A megrendelőlap letöltésekor kiderül, hogy 3990 forintért juthatunk hozzá. A szimpóziumon is, számunkra érthetetlen kommunikációs elvtől vezérelve, titok maradt az ár. 

Ha nem foghatom kézbe, nem is kell …

Nem tudtuk kideríteni, hogy mely boltokban lehetne esetleg kipróbálni a játékot, nem csak virtuálisan. Ez baj, mint ahogy az is, hogy az ár el van rejtve. Ismerjük a kereskedelem gyakorlatát, egy-egy cikkel szinte nem is érdemes a multiknál kopogtatni, de ha mégis, akkor sem nyerünk annyit a bolton, mint amennyit veszthetünk. A szimpóziumon viszont élőben, kibontva tanulmányozhattuk a tartalmában rendkívül színvonalas, de kivitelében már gyengébb játékot. Ha még kíváncsibb vagy a tartalomra a Balaton játék esetében, akkor azt tapasztalhatod, hogy a szinte gyermekesek a rajzok, aranyosak, de a kártyák tartalma, szövegezése már nagyobbakhoz szól. Egy akkurátus szülő bizony összehasonlít: itt kérem a Ravensburgerrel kell versenyezni. Az elterjedtségen minden bizonnyal javított a karácsonyi szezon, legalábbis a kiadó ebben reménykedett.

Erősíti a baráti, családi kapcsolatokat

Ez a társasjáték a családi vagy baráti közösségek erősítése céljából valósult meg. Az évszázados fürdőkultúra széleskörű megismertetése és népszerűsítése a játék küldetése. Magyarországon több ezer termál kút és hőforrás ontja termál- és gyógyvizét, segíti a betegeket a gyógyulásukban, szerez örömöt és kikapcsolódást a wellness kedvelőinek, nyújt kiváló fürdési, pancsolási, játszási lehetőséget a gyermekeknek, s mindemellett erősíti a baráti kötelékeket. Sajnos, hiába szólította meg a fürdőket a játék összeállításáért felelős gárda, csak egy-két hely tartotta fontosnak azt, hogy már a gyermekeket megismertesse a fürdőélmény ott tapasztalható lehetőségeivel. Ami a támogatottságot illeti, a kartondobozon az egri fürdő jelenik meg, nem véletlenül, ők a zsebükbe nyúltak.

Már az is nagy szó, hogy megszületett

Ezekkel a szavakkal értékelték a konferencia hallgatói a valóban tartalmas szórakozást ígérő játékokat. Remélhetőleg, felfedezzük majd mindannyian, és rosszidő esetén elő-elővesszük majd. Ha már elegünk van a vízből, akkor is jól jön egy kis nevetés, agytorna és együttlét. A valódi eredményt persze a cég akkor fogja realizálni, amikor a garázskészletek kimerülnek.

Illeszkedik a marketingtervhez

Talán ezért is kapott, egyébként nagyon helyesen, támogatást a Balaton játék a Magyar Turizmus Zrt. büdzséjéből. Örvendetes, hogy a tartalom nem erőltetett, nem izzadtságszagú, nem nehézkes, annak ellenére sem, hogy komoly és kompetens szakmai csapat állította össze az anyagot. A Csobbanjunk-játék esetén már a szűrés sem volt könnyű, hiszen úgy kellett kiválasztani a táblára kerülő fürdőhelyeinket, hogy ne legyen zsúfolt vagy helyenként túl szellős, ugyanakkor ne vesszen el létfontosságú tudnivaló, illeszkedjen a gyógyvizes kommunikációs értéklánchoz.  

Képek

  • Csobbanjunk együtt! társasjáték, forrás: Kvalitas Nova
  • A Csobbanjunk együtt! társasjáték doboza, fotó: Bódis Gábor
  • A Balaton társasjáték kártyái, fotó: Bódis Gábor
  • A Balaton társasjáték doboza, fotó: Bódis Gábor
Címkék: 1 click 2 be ACTIVE, célcsoport, desztináció, dizájn, értékesítés, kiadvány, közösségi, magyar, mediaorigo, print, promóció, szabadidő, tartalom

írta: Bódis Gábor

Kapcsolódó cikkek

Mire jók a turisztikai társasjátékok?

Hagyományosan a Kodolányi Főiskolán rendezték meg a negyedik Turizmusföldrajzi Szimpóziumot, amelynek a témája a kreativitás és az innováció a turizmusban volt. Így került elő az a két társasjáték, amely a turizmus népszerűsítése céljából valósult meg.

Az aranydiplomás város: Gyula

Ha Gyula városáról hallunk, akkor a tudatos fejlesztés, az újdonságok sajátosságainak ismertetése és a városvezetés turizmus iránti elkötelezettsége a téma. A polgármester és turisztikai menedzsment vezető kéz a kézben építkezik és kommunikál. 

A lengyelek legnagyobb kampánya

Minden idők legnagyobb outdoor kampányával rukkolt elő Lengyelország. Ezúttal Hollandia volt a célpont, 150 óriásplakáton, 200 molinón és jó pár gigafelületen üzentek a lengyelek a legnagyobb városokban. Milyen eszközöket és mondanivalót vetettek be?

Fedezd fel a pluszt a részletekben

Lucern turisztikai hivatala menedzselésében számos prospektus, online felület létezik, mind-mind szép kivitelben és aktuális tartalommal. Most mégis egy kártya-méretűre összehajtható kiadványt mézünk meg, amelyek egymás mellett a plusz jelet testesítik meg.

Hírlevél feliratkozás.

×