2014.03.12. 20:00

A turizmus szakma első TOP-válogatása

A kiadvány egyik bemutatóján, fotó: Bódis Gábor

Február elsején, az immár hagyományos turisztikai évadnyitó gálán dobta piacra eddig egyedülálló kiadványát, „Az 50 legbefolyásosabb személy a magyar turizmusban” címmel, a Turizmus Kft. Azóta eltelt pár hét, és bizony kapott a kiadó hideget-meleget.


Kitekintő áttekintő

A 130 oldalas kiadvány felelős kiadója, kérdésünkre elmondta, hogy elsődleges céljuk az volt, hogy egy képet adjanak arról, kik azok, akik akár pozitív, akár negatív értelemben, de hatással voltak a 2013-as turisztikai év alakulására. Funkciója tehát az áttekintés és nem a szakma meghatározó személyiségeinek arcképgyűjteménye. Mint minden válogatás, ez is olyan szempontrendszer szerint került összeállításra, amely nyilvánvalóan nem tökéletes, vagy lehetett volna egészen más is. Mivel sorozatról van szó, tehát jövőre is lesz TOP 50, a Turizmus Kft. már most azon tanakodik, hogyan vonja be a szakmát, és hogyan alakítson egy kicsit a válogatás menetén. Lesz szakmai zsűri is, sőt, még szavazás is.

Végre, egy kis háttéranyag

A kiadvány veszi a bátorságot, hogy ötven személyt mutasson be, nyilván a szakmai munkájukat áttekintve, de olyan kulisszatitkokat, vagy magánéleti vonatkozásokat is megadva, mint például, az adott személy kedvenc úti célja, a mindennapok stressz-levetési módszere, vagy éppen az, hogy milyen forrásokból tájékozódik. Baán László, a Szépművészeti főigazgatója például munkával, Vitézy Dávid, BKK-vezér viszont főzéssel feledteti a mindennapok nyomását. Gyulai Zsolt, a Hungaroring elnöke a Dunakanyarban pihen, de Horváth Gergely, a Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese is inkább a belföldet preferálja. Családi állapot, végzettség és egy-egy idézet színesíti az izgalmas interjúkat, amelyeket tehát az ismert szakmai alakok mellett, politikusok, vagy a turisztikai szakmával közelebbi kapcsolatot nem ápoló kiválóságok adtak a különszámnak.

Alfabetikusan, három listát összegyúrva

A leginkább vitatott dolog, a nevek sorrendje. Ahogy a munka tartalmi összeállításának nehézségeit taglalja riportalanyunk, egy kicsit meg-meg is akad. Jórészt ő szokott a kérdező pozíciójában lenni, de most mi kutakodtunk egy kicsit. Nos, három különböző listán gyűltek a név-javaslatok: 1. a működési feltételek alakításában befolyásos személyeké, 2. a vendégéjszaka szám alakulását jelentősen befolyásoló rendezvények gazdái, 3. a turizmus napi gyakorlatát meghatározó hölgyeké, uraké. A listák összefésülését követően, az egyetlen rendező elv a nevek ábécé sorrendbe tétele volt, ebbe ugyanis nem igazán lehet belekötni.

Böngészésre való

Bizony, olykor meglepetésekben is lehet része annak, aki belelapoz a közvetlen hangnemben, de mégis szakmai hozzáállást tükröző stílusban megírt riportok egyikébe-másikába. Érdemes egy-egy személyiség életútját, szakmai hitvallását tanulmányozni, és értékelni nekünk, magunknak is, hogy az illető milyen mértékben befolyásolta akár tudatosan, akár nem is gondolva erre, a turizmus tavalyi számainak és érdekérvényesítő képességének alakulását. Vannak duók is, akik elválaszthatatlan párok az üzleti életben, őket a kiadó is együtt mutatja be.

Hatalmas ötlet, elgondolkodtató tartalom, szép kivitel

A Turizmus Kft. valamennyi kiadványa törekszik arra, hogy minőséget adjon megjelenésben és tartalomban is. Ez nem mindig sikerül, ez a kiadvány sem üti meg még a svájci mércét. Nyilvánvalóan, az üzleti réteget megcélzó gyűjtemény nem lehet sem túl mozgalmas, sem túl kreatív, vagy újszerű, de általános hiba a hazai kiadványok esetén, mi itt is jelentkezik, a hirdetések és a tartalmi oldalak inkompatibilitása. Nagy a kontraszt. Létezik olyan megoldás, ezt közösségi marketingnek hívja a reklámszakma, amikor sikerül a hirdetőket egy magasabb megjelenési keretrendszerbe kényszeríteni, a szó legjobb értelmében. A fotók jók, szépek és igényesek, erre nagyon ügyelt a szerkesztőség.

Utcára nem megy a Turizmus

Mármint a Kft., illetve annak kiadványai. Nem is szokásuk, hiszen portfóliójuk valamennyi eleme csak előfizetéssel szerezhető meg, vagy ingyenesen hozzáférhető a turisták részére. Ennek vannak előnyei és bizony hátránya is. Ez a minden szempontból közérdeklődésre is számot tartó kötet, bizony jó lenne, ha belelapozható módon, a hírlaposok polcain is megtalálható lenne. Talán jövőre. A kiadó egyik konkurense, talán a legnagyobb, a Turizmus Trend gondol a laikusokra, az érdeklődőkre is, így havilapja ott van az utcai terjesztés rendszerében is. Aki tehát csak úgy, tájékozódni szeretne, vagy éhes a tartalmas útibeszámolókra, talál magának médiumot, szakmait és érdekeset is.

Online rendelhető, és máris után-nyomják

Az érdeklődés igen nagy, ezt jelzik az online rendelési számok. Nem túl magas példányszámban rukkolt elő vele a Szebeni-csapat, de mivel reklámnak is kitűnő, ezért fogyott a reprezentációs példányok miatt is rendesen. Az egyik szállodás rendezvényen is bemutatkozott a kötet, sajnos, oda már nemigen kerülhetett ingyenesen, csak a 987 forintos fogyasztói áron. A konkurens napi turisztikai hírlevél tudósított ugyan erről a rendezvényről, de beszámolójából először kihagyta a TOP 50-et, majd a kis online csörtét követően, a tisztességes eljárást követve, igaz csak röviden, de mégis visszatette az erről szóló bekezdést. A TOP 50 megjelenése nyomán, és pontot téve a vitára, együtt söröztek a meghatározó turisztikai kiadók képviselői, vezetői.  

Képek

  • A kiadvány egyik bemutatóján, fotó: Bódis Gábor
  • Szebeni Zsolt, felelős kiadó, fotó: Bódis Gábor
Címkék: 1 click 2 be LOCAL, kiadvány, kommunikáció, magyar, média, mediaorigo, portré, print, sajtó, szerkesztés, tartalom

írta: Bódis Gábor

Kapcsolódó cikkek

A turizmus szakma első TOP-válogatása

Február elsején, az immár hagyományos turisztikai évadnyitó gálán dobta piacra eddig egyedülálló kiadványát, „Az 50 legbefolyásosabb személy a magyar turizmusban” címmel, a Turizmus Kft. Azóta eltelt pár hét, és bizony kapott a kiadó hideget-meleget.

Üzenet kell? Kézenfekvő a lábbeli

Hogy jön szóba a sportcipő egy ország, egy város és egy esemény promóciója kapcsán? Nagyon is! Nem mindennapi felületekről van szó, és jó reklámértékkel bírnak egyfelől, mint márkák önmaguk is, másfelől, mint hordozó felületek, vagy egyszerűen, csak, mint formák. 

Dizájnváltás a természetben

A Turista Magazin mondhatni feltámadt, azzal, hogy a Magyar Természetbarát Szövetség új életet lehelt bele. A színvonalában és struktúrájában is megújult tartalom mellett, ez elsősorban a dizájnon érzékelhető: más a fókusz, a betűtípusok megválasztása és az arculat.

Bevetésen a papír, a háló, az orkán

Nem minden az online: vannak helyzetek, amikor egy jól felépített katalógussal, egy mínuszokban is használható kesztyűvel, amely nem gátol az okostelefonod masszírozásában, vagy egy jól felkészült síoktatóval, aki mindent tud a környékről, többre mész.

Hírlevél feliratkozás.

×